Búcsú a pályától

Bensőséges ünnepség színhelye volt tegnap délután a toronyi körzeti általános iskola. Úttörők, ünneplő ruhás felnőttek gyülekeztek az emeletes iskolaépületben, a tantestület tagjai némi izgalommal szorongtak a már-már kicsinek bizonyuló nevelői szobában. Valaki azt mondta a várakozók közül: ez nem ­csak az iskola, hanem az egész falu ünnepe… Ez alkalommal ugyanis kedves igazgatójuk, Réffi László pályafutásának negyvenéves jubileumát ünnepelték. Volt egy kis szomorúság is ebben az ünneplésben, hiszen egyúttal a búcsúzkodás pillanatait is elhozta. Az idős pedagógus ugyanis kemény negyven év után búcsút mondott a katedrának. Mától kezdve már fiatalabb utóda, a tantestületben tanító Kovács Frigyes irányítja az iskolát.

Az élet törvénye szerint váltott a staféta.

Réffi Lászlót ugyanez a falu, ugyanezek az em­berek fogadták, köszöntötték most negyven éve. A négy évtizedet ugyanis itt töltötte le. Ugyanez a falu fogadta, de mégsem ugyanaz a falu búcsúztatta negyven év múltával. Ő tudja ezt leginkább, a fehérhajú, nyugodt pillantású — talán nem bántom meg, ha kimondom —, kissé megfáradt Réffi László, aki a tantestület élén mindent látott. Hiszen életfelfogása is erről árulkodik, mikor azt mondja: nem csak az iskolát, az egész falut munkahelyének tekintette. Egyszer valaki megkérdezte tőle, mekkora az iskola légköbmétere. Azt válaszolta: amekkora a falué.

Végig élte, de nem végignézte a falu fejlődését. Nemzedékekkel — az ő tanítványaival — nőtt fel Torony, Dozmat, Sé, Bucsu — a körzethez tartozó négy falu. Mindenütt ott volt, ahol halk szorgalommal tenni kellett. Már a felszabadulás előtt az elsők között valósította meg a nyolcosztályos népiskolát, ebből 1945 után az általánost. Huszonkét tagú tantestületet irányított, s jól! A falu népével tartott mindig, velük örült villanynak, vízvezetéknek, művelődési háznak, s gondjukat is vállaira vette. Így érkezett meg a gazdag pálya végéhez, amelynél halkan csak ennyit mondott:

— Amire készültem, úgy érzem, teljesült. Jó volt hozzám a környezet, segítettek a kartársak …

Megható volt a búcsúzás, kicsit könnyes, tehát életszagú! A kollégák, a falu népe, a kedves egykori és jelenbeni tanítványok szorítottak vele kezet s jó egészséget kívántak a megérdemelt pihenéshez.

Mi is ezzel köszöntjük Réffi Lászlót, nyugállományba vonulása alkalmából . . .

(pósfai)

Vas Népe, 1967.11.01. 6.p.