Sörös István
Tartós válsággal küszködik az amatőr színjátszás. A mit játszani, hogyan játszani, kikkel játszani kérdéseknél lényegesebb a kinek játszani. És néhány éve ezt teszik fel maguknak a műkedvelők. Mert ha nincs közönség, ha nincs hatás, akkor minek színjátszó csoport?
Nem lepett meg, hogy Török Gábort, a toronyi Bodárka színpad vezetőjét megválasztották a mozgalom fellendítésére alakult országos tanács tagjává. Török Gábor szakértője lett a falusi színjátszásnak, pedig sokáig ő is a versmondó irodalmi színpadok híve volt. Toronyban jegyet váltó, igazi közönség tölti meg minden alkalommal a nagytermet, amikor a Bodárka előadást hirdet.
Tíz éve alakult a csoport. — Hogyan sikerül túlélni a csoporttal a színjátszó mozgalom hullámvölgyeit? Török Gábor: — Ügy látom, hogy a csoportot a közönséggel, a faluval kialakított kapcsolat tette érzéketlenné a színjátszás válságai iránt. Pedig én is rosszul kezdtem. Ma már nem mernék egy új együttest verses műsorral bemutatni. De 1970-ben, tapasztalatlanul, mi is lírai összeállítással kezdtük. Azt mondta a végén egy néző: „Igazgató úr, nem mondom, hogy értettem, de szép volt.” Azóta is vannak versmondóink, csinálunk ünnepi műsorokat, de a mi jellegzetességünk abból a másfél órás műsorból forrt ki, amelyet a szerelemről állítottunk össze tréfákból, népi csúfolókból, dalokból, jelenetekből. Amikor Tamási Áron Csalóka szivárványát bemutatták, eldőlt, hogy a Bodárka kell a falunak. Nem vetették oda többet a színpadosoknak a hetyke kérdést: „Hát, te meg mit bohóckodsz.” Hanem amikor a televízióban megnézték a Csalóka szivárvány egyik budapesti előadását, elégedetlenül zárták el a készüléket: „A mieink jobban csinálták” — állítják ma is.
A népi ‘bohózatokon, Hans Sachs, Tabarin-komédiákon edződött csoport játéktudását tavaly a háromfelvonásos Páskándi-darab (Egy ember, aki megunta a bőrét) tette próbára. Játékkedv, humor, ízes beszéd, bumfordi jelmez, darabos, de természetes mozgás a színpadon; a játszókkal együtt sodródó közönség a nézőtéren azt bizonyította, hogy nem kell örökösen azon rágódni, kell-e a több- felvonásos színdarab falun. Játszani kell! Két lány, három fiú, a Bodárka mai főszereplői arra adtak választ, hogyan kerültek a csoportba, miért maradtak.
Lengyel Ferenc, negyedikes gimnazista: — Nyolcadik után megállított a busznál Török Gábor, szereplőt keresett a Helység kalapácsához. Nem érdekelt engem korábban a színjátszás. Kínban voltam, szenvedtem az első próbákon. Valósággal fájt a talpam a színpadon, nem tudtam a hangommal bánni. De jó kis alakulat volt ez már akkor is. Játszottunk, hülyéskedtünk, pókfociztunk. Maradtam, mert megszerettem a színházat, szeretek játszani az életben is és a színpadon is. Felmegyek a színpadra, nem kell azon rágódnom, mi van otthon, az iskolában. Játszunk és eltűnik a baj.
Gáspár Ágnes óvónő: — Volt egy barátnőm, aki visszatartott azzal, hogy Török Gábor szigorú, kiabál a próbán. Nem tudtam eldönteni, jöjjek-e, amíg férjhez nem ment. Gábor bizony követel, rendet tart. Egyszer tolt le igazán, mert míg a többiek próbáltak, én állítólag hangosan ‘beszéltem és zavartam őket”. Pedig nem csak én, na mindegy, nem sértődtem meg. Néha nem nagy kedvvel jövök, minek is ez az egész, mondogatom, amíg a színpadra nem lépek, akkor aztán beleélem magamat a szerepbe és jól érzem magamat. Szeretem a parókákat, a maskarát. Sokat gondolkodom a figurán, amíg kitalálom hozzá a cuccot. Ha nem járnék ide, a munkán kívül semmi nem kötne az emberekhez. Az ifjúsági klubot is azóta találtam meg, mióta játszom.
Mészáros Ferenc harmadikos a Latinka Szakközépiskoláiban: — Rettegtem a színpadtól. Hetedik-nyolcadikban szavaltattak, tudtam, hogy nem vagyok tehetséges. A Páskándi-darabhoz kellett egy fiú két évvel ezelőtt, akkor hívott Joó Tibor. A fellépésem nem jó, könnyen zavarba jövök, beszédhibám is van. A felolvasás után bíztattak, tudtam, hogy ők is tudják, nem vagyok színészi tehetség. Befogadtak, külön gyakoroltak velem. Én már a Csalóka szivárvány óta szerettem volna közéjük tartozni, de a hibáim miatt nem mertem. (Török Gábor szerint Mészáros Feri ideális színész a rendező számára. Próbáról-próbára tovább gondolja a szerepet, ö az első, aki jelmezt ölt, magával ragadja a többieket.)
Kelemen Edit könyvelő is megnyerő őszinteséggel beszélt magáról és a csoportról: — Irodalmi színpados voltam a Rudasban, versekhez szoktam. Sok fenntartással léptem a csoportba, mert tudtam, hogy nehezen fogok megmozdulni a színpadon. Nehezen oldódom, hangulatember vagyok. Amikor ilyen „ne szólj hozzám” hangulatban jövök a próbára, akkor segítenek a gyerekek, Lengyel Feri a legtöbbet. Én sokáig magyartanár szerettem volna lenni. Már nem. Megkedveltem a munkahelyemet és itt a színpad. Verset is mondok, szépen beszélni a színdarabokban is kell. Csak a közönségtől nem féltem soha. Nincs lámpalázam. Külön élvezem, hogy a színpadról a szemébe mondhatom az alkalmas mondatokat annak, akit illet.
Németh Ödön őstehetségű komikus. Ha nem lenne a Bodárka, neki hiányozna legjobban, ő veszítené a legtöbbet. Bognár a tsz-ben. Műhelye a falu közéletének központja. — 68-ban összehívták a fiatalokat, hogy legyen színjátszás. Röpke szerepet adtak. Aztán az egyik főszereplő megunta a készülést: — Na, gyerek, csináld, így csöppentem bele, fölkapott a közönség. Ha darabot választunk, én mindjárt azt nézem; vidám-e. Azt szeretem, ha a közönség nevet. Oldalági szerepében az volt a legjobb, hogy odamondogattam kiszúrtam magamnak, akinek szól. Jó szerep volt. (A Brecht-darabban egy gonoszt fog játszani. Ha meglátja a közönség, kitör a nevetés. Németh Ödön színészi megméretése lesz, hogy elfogadja-e tőle a néző ezt az ellenszenves figurát.)
A Bodárka tagjai tudnak az amatőr színpadok válságáról a falusi színjátszás hanyatlásáról. De nem témájuk. Van vezetőjük, céljuk, közönségük. Saját községükben négyszer játszották a Páskándi-darabot, hogy mindenki megnézhesse. Andrásfa, Ölbő, Kőszegszerdahely minden műsorukra vevő. Évi harminc-negyven fellépés van mögöttük a Tabarin-komédiákkal, a Hej, sokféle a szerelemmel. De nincs is olyan hely, amit kifogásolnának. Szabad téren, osztályteremben, raktárban, táborokban, sok-sok „alkalmatlan” helyen teremtenek színházat. Megkapták a Népművelési Intézet nívódíját. Tizedik műsorukat vasárnap este fél hétkor mutatják be Toronyban. Komikus, de gondolatgazdag darabokkal ünnepelnek: Brecht Fény a sötétben és Eörsi István Bohóc a hídon című egyfelvonásosával.
Budai Rózsa
Vas Népe, 1980. február 16.
(Lengyel Ferenc 1986-ban fejezte be a színművészeti főiskolát, első szerződése Kaposvárra, a Csiky Gergely Színházba szólította. Ezt követően a Békés Megyei Jókai Színház, majd a Radnóti Színház tagja lett. 1992 és 2017 között a Katona József Színház tagja. Két és fél évtized alatt, hatvanhárom bemutatón lépett színpadra. /Wikipedia
Sokoldalú művész. A Drága örökösök című sorozat egyik legnépszerűbb karaktere Szappanos Tibor, akit Lengyel Ferenc alakít.)
