Toronyiránt.eu
Azokban az években minden gyerektől tiltották, az erkölcstelenséget, a bűnt jelképezte egy olyan gyerek, aki nem házasságból származott. Mégis szép emlékek kötik Csatárhoz. Jöttek például a filmesek, akik festett üvegeket hoztak magukkal, amelyek akkorák voltak csupán, mint egy mai okos telefon. Kézzel festették ezekre Jézus történetét. Megvolt a szeplőtelen fogantatás és a keresztre feszítés is. Az iskola falára, diaként „vetített képhez” a helyi tanító játszott aláfestő zenét harmóniumon.
- Mi gyerekek úgy hívtuk: a mozi. Számomra tíz éves koromig ez volt a mozi.
Nagy szerencsére egyszer csak kapott egy rollert, az aztán nagy csoda volt, a kis Pisti világszenzáció lett. Kölcsönadta, barátkozott, szerette azokat az éveket. Traktorosnak szánták, mert az volt a legjobb módú ember a faluban. Az I. Világháborúból hazatért hegyivadász nagyapa tisztességre nevelte unokáját, meséi egytől egyig a becsületről szóltak.
Kicsi volt még, amikor először látta a Dunát. Budapesten úgy tűnt, ez a folyó maga a tenger!
A főiskolára bejutni pedig maga volt a világ csodája, soha életében nem járt forgatáson. Moziban igen, de egy kezén meg tudta volna számolni, hány alkalommal. A II. világháborúban szétlőtt Budapesten éppen azt kereste, hogy az utcán hol osztják a krumplit, amikor egy barátjával találkozott, aki színésznek készült. Elkísérte a színiakadémia a felvételijére, ahol a portás bácsi tanácsára ő is bement, mert ha felveszik, nem kell érettségizni. Az operatőr szakot azért választotta, mert ott nem kellett beszélni, valójában nem is értette a szó jelentését. 1946-ban, ő volt az egyetlen hallgatója az akkor induló operatőr tanszaknak. Mindent elolvasott, amit csak lehetett. Tudni akarta a kamera működését, ismerni akarta a technikai trükköket, azok használatát. Mesterei Balázs Béla, Radványi Géza (Márai Sándor testvére), Ranódy László, Hegyi Barnabás voltak.
A nevek hallatán ámuldozom. Osztálytársai voltak Bacsó Péter, Makk Károly, Kovács András, Vámos László, Gera Zoltán, Szirtes Ádám, Békés Itala. Olyan ez, mintha megelevenedne előttem az egész filmtörténet. István a távolba néz és egy fél mosollyal jegyzi meg, mégsem emlékszik senki arra, vajon ha ő ilyen sikeres volt, hogy lehet, hogy így kettétört a pályája.
Manapság egészen máshogy vannak a dolgok, piacorientált lett a filmszakma. Minden rendező úgy kezd munkához, vajon az amerikai filmakadémiának tetszik-e, amit kigondolt. Régen másképpen volt. Az álmaikat akarták filmre vinni az alkotók, nem díjak bezsebelése volt a céljuk.
Az akkori álmodók filmjeiben egy közös volt, bennük volt a lázadás. Arról faggatom a filmest, vajon a technikai felkészültség mellett, mi kell még ahhoz, hogy valaki jó operatőr legyen.
- Ezt maga előtt már nagyon sokan megkérdezték tőlem. Ma erre még nehezebb válaszolni, mert az én időmben egész más volt leforgatni egy árvízi jelenetet a Kárpáthy Zoltánban, vagy a Kőszívű ember fiaiban a farkas kalandot. Az árvízi képekhez egy Rákos-patak melletti elhagyott strand medencéjét béreltük ki, mi építettük fel a díszleteket, élő a statisztáink voltak, minden eredeti volt. Manapság utómunkában mindent megold a technika. Mi évekig készültünk egy filmre.
Az előkészületek, az irodalmi forgatókönyv és a technikai forgatókönyv elkészítése után már a helyszínen is rengeteg helyzetet kell spontán megoldani. Hilda a Kertes házak utcája című filmről mesél, amelyben Bara Margit és Gábor Miklós egy csigalépcsőn szöknek fel szobára. Hildebrand kreativitását dicséri ez a megoldás. A helyszínen javasolta ugyanis ezt a változtatást. A szűk lépcsőn háttal, a két művész mögött haladt, aztán eléjük került. Akkoriban, kameramozgató eszközök hiányában az operatőr két kezére, a merészségére és a képességeire volt bízva a felvétel megoldása.
- Ezt nem lehet megtanulni. Figyelni kell. Kamera annyi van, ahány féle. Munka közben pedig meg kell tudni változtatni az alapszándékot. Ez pont úgy van, ahogy a fotográfusoknál. Ahogy az én Stekovics Gáspár barátom csodálatos szemében. Ez a titok. Nem tudjuk.
