Sörös István
Toronyban a csütörtök este a sporté — tartják errefelé. A tanár úr pontosan érkezik. Előtte kikísérte bejáró napköziseit a buszhoz, majd a művelődési házba vezetett az útja. Bármennyire is igyekezett, a srácok már megelőzték. A nagyteremben két asztal keresztben, egy hosszában. Sok év tapasztalata: így férnek el a legjobban. Ütő van, már csak a labda hiányzik. A tanár úr készült. Hatalmas aktatáskájából labdákat varázsol elő. Kezdődhet a játék. Egy-egy asztalnál öten-hatan szoronganak, a többiek sorukra várnak. Hiába, kevés a hely.
Gazdag Gyula (képünkön) 1952-ben került a faluba tanítónak. Három évvel később testnevelő tanári diplomát szerzett, megalakította a községi sportkört. Generációk nőttek föl a keze alatt és szerették meg egy életre a mozgást, a sportot. Négy éve nyugdíjban van, ám nem tétlenkedik. Az iskola napközijében nevelőtanár, a falu sportját meg ugyanúgy viszi tovább, mint korábban. — Azt hittem, nyugdíjasként mindenre lesz időm. Megette a fene! — mondja mintha mérgelődne, pedig érzem, örül, hogy még mindig számítanak rá.
— Mesélik, a toronyi gyerekek gyalog jártak be Szombathelyre a mezei futóversenyekre.
— Hát az azért túlzás, de előfordult, hogy gyalog tettük meg a hét kilométert. Amikor közelebb, Oladon volt, még inkább. Ekkora előnyt azért mi sem adhatunk az ellenfeleknek. Hazafelé meg már mindegy, elbírták mindig az én gyerekeim. Szívesebben jöttek haza gyalog, mint a buszra vártak volna egy-két órát. — Mitől olyan jó futók itt a gyerekek? — Papp László ökölvívó olimpiai bajnokunk mondta ebben a művelődési házban jó néhány évvel ezelőtt egy élménybeszámolón: „Aki jól akar esztergálni, annak sokat kell esztergálnia.” Lefordítva: aki jól akar futni, annak sokat kell futnia. Hát mi sokat futottunk.
— Testnevelési órákon? — Igen, meg a futóiskolában. Itt volt az első ilyen csoport a megyében. Nagy János, a megyei sporthivatal akkori elnöké kért, próbáljuk meg. Ez 1975-ben történt. A kezdeti sikereket követően sorra alakultak a futóiskolák a megyében, volt, hogy 15 is működött. Most meg …
Közben megérkezik a közös községi tanács elnöke, Joó Imre is. Úgy látszik, a sporton a sportkörön keresztül lehet a legjobban megnyerni az embereket, a legnagyobb népszerűségre szert tenni. Joó Imrével együtt már öt olyan tanácselnök dolgozik a megyében, aki sportköri elnökként kezdte „pályafutását”. Elmondja, a sportkörnek öt szakosztálya működik. Az ifjúsági és felnőtt labdarúgók a Szombathely városi első osztályban, a tekézők a megyei első vonalban játszanak (a falunak automata tekepályája van!). Az atlétikai szakosztályon belül tevékenykedik a futóiskola, a sakkal és az asztalitenisszel együtt elsősorban a szpartakiádokra készülnek, öt szakosztály — 130 igazolt sportoló!
— Mégiscsak hihetetlen, ám igaz, hogy a házi sakkbajnokságon 80-an, vagy például az asztalitenisz-bajnokságon a férfiak között 48-an indultak.
A megyeszékhely is megirigyelhetne ekkora mezőnyt. Miért jönnek az emberek?
— Először is, van egy Gazdag Gyulánk — magyarázza a tanácselnök. — Ő szervezi a sportot, a tömegsportot. Olyan tekintélye van a faluban, hogyha a Gyula bácsi hív valakit, akkor azt nem lehet visszautasítani. Márpedig személyre szóló meghívóval invitál mindenkit a versenyekre.
— De a tanács stencilezi — veti közbe Gazdag Gyula, mintegy kisebbíteni akarván érdemeit.
— Szóval, ha a Gyula bácsi írja azt a meghívót, a szülő is küldi a gyereket — fűzi tovább Joó Imre. — Hagyománya van ezeknek a versenyeknek.
Gazdag Gyula lázasan kutat halomnyi papírjai között, míg megtalálja, amit keresett. Elém teszi kimutatásait, eredménysorait. Torony sakkbajnokai 1970-től, ugyanez asztaliteniszben. A falu szabadidősport-naptára, erre az évre húsz rendezvénnyel. Az asztalitenisz ranglista. Ez fontos, mondja Gyula bácsi, mert ez alapján történik a kiemelés a versenyeken, a főtáblára kerülés. Az sem utolsó, hogy a ranglista is motiválja az embereket, hogy minél előbbre végezzenek, hogy a másikat megelőzzék. Azon már csak mindnyájan mosolygunk, amikor előkerülnek a serlegek rajzai.
— Hát, hogy tudjak tájékozódni, melyik kinél van éppen — magyarázza Gyula bácsi kicsit szégyenlősen.
Két fiatalember toppan be. Sárvári Ferenc és Korándy Vilmos. Asztaliteniszezni jöttek a művelődési házba, vasárnap is majd az egész napot itt töltötték. Versenyeztek, na meg a rendezésben is besegítettek.
De sokan segítenek mások is. Joó Imre tanácselnök az elöljárókon, keresztül mozgósítja a társközségek, Sé Dozmat, Bucsu lakóit. Az elnök szerint az is a sikerek egyik biztosítéka, hogy a sportkör elnöksége 1976 óta változatlan, jól megértik, segítik egymást. Név szerint Gazdag Gyula, Joó Imre, Korándy Vilmos, Horváth István, Móricz László, ifj. Móricz László, Závár István. Utóbbi, — mint mondják — saját nyugdíjából vett függönyöket a tekepálya ablakaira. A lelkesedéssel persze másutt sincs baj. Két csapattal nevezett a falu a szombathelyi teremfoci-bajnokságba, mint utólag kiderült, 1600 forintos nevezési díj ellenében lehet indulni, összehívták a srácokat, vállalják-e saját költségen, mert az egyesület nem tudja fizetni. Vállalták. Hétvégeken a sportkör rendelkezésre bocsátotta a szombathelyi Bercsényi iskola tornatermét — teljesen ingyen. Voltak már huszonketten is a faluból. Nem esett szó a rengeteg társadalmi munkáról sem. Két éve minimális költséggel teljesen fölújították a futballpályát, tavaly tíz lőállásos fedett lőteret építettek a pálya mellé. Valamin mindig serénykednek Toronyban. S még azt mondják, hogy a csütörtök este a sporté. Hát a többi…
Koczka Tibor
Vas Népe, 1988. február 13.
(Benkő Sándor felvételei)
