a

ÉrdekesÉrdekes

Későn kelő előkelők – alvás régen és most

Vannak, akik imádnak sokáig fent lenni, mások korán bújnak ágyba. Ismerünk olyanokat, akik a nappal kelnek és kocogással indítanak, mások délig is bírnak heverészni egy átvirrasztott éjszaka után. Baglyok vagy pacsirták volnánk? Erre mindenki tudja a választ.

Tévedés például azt hinni, hogy minél többet alszunk, annál jobb. Ez ugyanúgy nem igaz, ahogy az alvás tökéletes elpazarlása a napnak. Kutatások bizonyítják, hogy a tökéletes alvásidő nagyjából hét óra körül van. Egy alváskutató szaklapban közzétett kutatásban 1885 férfit és 1875 nőt vizsgáltak meg. A vizsgálatban meg kellett adni az alvás minőségére és az alvás mennyiségére vonatkozó adatokat, valamint azt is, szenved-e alvásproblémákban, és szed-e altatót az illető. Amikor megnézték, hogy a kutatásban részt vevők mennyi betegszabadságot vettek ki, meglepő eredményre jutottak. Azok voltak a legkevesebbet betegszabadságon, akik napi 7,6 (nők) illetve 7,8 (fériak) órát aludtak átlagosan.

Akik ennél többet vagy kevesebbet aludtak, jóval több napot voltak távol a munkahelyükről betegségre hivatkozva. Egészen pontosan kilenc napot voltak betegek, míg a 7,6 illetve 7,8 órát alvók 5,6 napot nyomták az ágyat. Érdekessége még a felmérésnek, hogy a férfi résztvevők többször szedtek be altatót, mint a nők, a hölgyek alvására viszont az évszakok erőteljesebb hatást gyakoroltak. Az alvás mennyiségénél azonban a minősége fontosabb. Vannak emberek, akik bármennyit alszanak is, fáradtan ébrednek. Sőt nemcsak fáradtan ébrednek, hanem átlagosan kettő, vagy akár négy órára van szükségük, hogy teljesen éber legyen az agyuk.

http://foodyny.hu/

Közreadta: Toronyiránt.eu

Napérlelte zöldség és gyümölcs

Bemutatjuk a toronyi Szűz Mária neve templomot