Rozmaringolás Felsőcsatáron

Santin Dida színültig tölti poharunkat kisüsti pálinkával, bíztat, hogy igyunk, mert ma mindenkinek inni kell Felsőcsatáron. A farsangi záróünnepség második, s leglátványosabb felvonása pereg a faluban, a rozmaringolás.

Ősrégi hagyomány a rozmaringolás Felsőcsatáron. Kerestem faluszerte történetének eredetét, de bizony sehol sem találtam. Jandre Bencsics, ki Terka lányával a rozmaringoló fiatalembereket várja, csak annyit tud mondani, hogy amióta az eszét tudja, él itt ez a szokás, ő is eljárt farsang végén rozmaringért Felsőcsatáron a lányos házakba, s hogy ennek ellenére mégsem horvát lányt vitt az anyakönyvvezető elé, az a vaskeresztesi Fixl Gizi érdeme. A rozmaringolókkal a falu egyik szélén találkozom, Perl Nándoréknál.

Perl a csatári talkumbányában dolgozik. Lánya, Marika, akiért a látogatás történik, a Szombathelyi Közgazdasági Technikumba jár. Mikor betoppanunk, éppen javában áll a mulatság, Skrapics Ferenc a dobot pergeti, Kesli János és Skrapics János a harmonikát húzza és Horváth Vilmos teli tüdővel és szívvel fújja a trombitát: „Seta szám sze mladi junak, pozelenoj gorica…”

A lelkes zenekar szentpéterfai, a dal pedig arról szól, hogy egy fiatal legény találkozik a leánnyal, ki jobb kezében szőlőt visz és karjában rozmaringot.

Szól a nóta és a rozmaringoló legények között lábunk táncra indul, összefogózunk Hittli Bandival, ki kőművesipari tanuló Nardán, Vukics Gusztival, ki vájárnak tanul Ajkán és a többi felsőcsatári fiatal 18-20 éves legénnyel, akik itt mulatnak ősi szokás szerint. A horvát nóták után, rozmaringos magyar dalra fordítjuk az éneket: „A csatári alsókertek alatt, kisangyalom rozmaringot arat…”

S megállapodtunk abban, hogy ez a szép, szomorú illatú növény magyarnak, horvátnak egyaránt lelkébe költözött.

Marika s édesanyja kalapunkra tűznek egy szál rozmaringot. Gusztinak és Bandinak annyi van már belőle, hogy még a gomblyukukba sem fér.

A legények már mámorosak, a zenészek viszont józanok, pedig kiállták tegnap reggeltől éjszakáig már a pinceszert.

Ja, mi ideöntjük a rozmaringitalt a demizsonba — mutat egy üveget Skrapics, a nagydobos. Különben nem lenne már zeneszó Felsőcsatáron.

(al)

Vas Népe, 1963. február 27.