Március 29-én csordultig megtelt a toronyi sportcsarnok, amikor a Boglya Népzenei Együttes egykori prímása, vezetője Földesi Jánosné Baa Rózsa tiszteletére, valamint a zenekar 40 éves évfordulójának alkalmából megrendezésre került az emlékkoncert és népzenei fesztivál. Az esemény nemcsak tisztelgés volt az elhunyt művész, pedagógus előtt, hanem egyben a magyar népzene és néptánc hagyományainak ünnepe is.
A rendezvény színpadán a közel 4,5 órás műsorban számos néptáncegyüttes és zenekar mutatta meg kiemelkedő tudását. A fesztivál első felében az Ungaresca Senior Táncegyüttes és a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes lépett fel, ezzel is méltón megnyitva az estét.
Szabó Zsolt polgármester nyitóbeszédében hangsúlyozta az esemény kettős jelentőségét: “Különleges alkalomból gyűltünk össze: ünnepelni és emlékezni. Ünnepeljük a Boglya zenekar 40 éves jubileumát, ezt a páratlan közösséget, amely négy évtizede őrzi, élteti és továbbadja népzenei kincsünket. És emlékezünk valakire, aki nélkül mindez nem lenne ugyanaz: Baa Rózsára, a mi Boglyás Rózsánkra.” A település vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztivál nemcsak visszatekintés, hanem a hagyományok továbbéltetésének ígérete is.
Az este folyamán a közönség számos kiemelkedő népzenei és néptáncos produkciót élvezhetett. A fellépők között volt:
- a Csörge Népzenei Együttes és a Bartók Béla Zeneiskola Népzene Tanszak,
- az Ungaresca Senior Táncegyüttes,
- a Sitkei Citerazenekar,
- az Aranypatak Asszonykórus,
- a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes,
- a Koprive Zenekar,
- az Ungaresca Táncegyüttes,
- valamint a 40 éves jubileumát ünneplő Boglya Népzenei Együttes.
A rendezvény végére egyértelművé vált, hogy Baa Rózsa öröksége tovább él, hiszen az est során elhangzó dallamok és a színpadon megjelenő táncok mind a magyar népi kultúra időtállóságát bizonyították. A teltházas közönség lelkesedése és a fellépők elhivatottsága azt mutatta, hogy a hagyományok továbbadása nemcsak kötelesség, hanem öröm és megtiszteltetés is.



























































































