A rendezvény tavaly elmaradt a világjárvány miatt, talán ennek is köszönhető, hogy idén nagy várakozás mellett rendezhették meg a kenyérünnepet. A program reggel kezdődött, különféle sportversenyeken mérették meg magukat a résztvevők. Kora délután a Szamóca Színház színvonalas előadását nézhette meg a közönség. Aztán a Savaria TSE és a Prima Dance TSE táncosai tartottak bemutatót. A rendezvény legfényesebb pontja idén is az ünnepélyes megnyitó és a kenyérszentelés volt. Kovács György, Torony Község polgármestere mondott beszédet, a rendezvény sztárvendége Danics Dóra, énekesnő, az X-faktor győztese volt.
Szerkesztő: Kovács Ági
Operatőr: Vörös András
Vágó: Lipi Gergely